2009. november 29., vasárnap

.


...hogy megmeneküljek, kiszálltam az életemből. Lépcsőfokonként, egyik a másik után. És minden fok egy vágy volt. Minden lépés egy vágy, amelytől elbúcsúztam.
Nem vagyok bolond, testvér. Nem vagyunk bolondok, ha megtaláljuk a módját,
hogyan meneküljünk meg. Nincs köze ennek az őrülethez.
Ez zsenialitás. Geometria. Tökély.
A vágyak majd kitépték a lelkemet.
Ki is elégíthettem volna őket, de nekem nem ment.
Így hát elvarázsoltam őket.
És egyiket a másik után magam mögött hagytam.
Lefegyvereztem a boldogtalanságot. Így szakítottam el az életemet a vágyaimtól.
Ha te végigmennél az általam megtett úton, ott találnád valamennyit, egyiket a másik után, elvarázsolva, mozdulatlanul, az idők végezetéig, felsorakozva az út mellett.

2009. november 28., szombat

Litánia

Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó teli korsóm,
friss hajnali harangszóm,
csendes, nyugalmas álmom,
napfényes délutánom!

"Szerelem" - ezt már írtuk,
prózába, versbe sírtuk.
Szerelem: - olcsó szó ez!
Szerelem! Így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
a mátkám és a bátyám.
Kicsiny fészkes madárkám,
ideál, szent, komoly, nagy,
pajtásom, kedvesem vagy.

Hittel és emberséggel
első Te, kit vállallak.
Kit szívvel, szóval vallak,
és álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
kiért tán ölni tudnék,
Te édes-kedves társam,
miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?

Csend...

Én nem tudok a csendről
melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel
idegzett húr most, oh most pattan el
vagy fölzengi a nagy harmóniát
az életet, az üdvöt, a halált.
Mindegy, valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.


De ismerem, hol bús töprengés ág-boga terem
a csonka múlt idétlen hordozóját
sok-sok magános, lomha alkonyórát
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szivemre szállnak
s a szívnek várni, várni nincs joga
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma
míg percre perc születni kénytelen
- e csöndet ismerem.

.

2009. november 27., péntek

Kívül?

Úgy érzed, veled már történhet bármi,
te régen távoli nézője vagy,
aki alig tud a színpadig látni,
ahol lejátszódik a színdarab,

s ahogy szereped hiányát megéled,
kötődésed lesz egyre drámaibb,
mert a távolsággal nő az ítélet,
ami rádruházza fájdalmait.

A történés, amelyből kiszakadtál,
a drámában csak cselekmény, eset,
míg tartalma akkor is te maradnál,
ha nélküled történne meg veled.

Oly kívülre kerülni nincs esélyed,
hogy élve levethesd az életet.
Egy világ van. Hát mellette nem élhetsz,
bármennyire nincs benne szereped.

Ha két fal magasodik egymás mellett,
közös lesz az a börtön ott belül,
ahol a falak egymásra merednek.
Látod? Nincs sehol semmi egyedül.

2009. november 20., péntek

„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.”




Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.

2009. november 15., vasárnap

"A futás egyensúlyban és optimistán tart"


A futás soha nem egyszerű testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre.

2009. november 14., szombat

"Kinek az arcát látod?"

Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.

2009. november 13., péntek

...

Az ő testtartása zárt és kiégett, az enyém nyílt és sóvárgó. Az ő tekintete múltba révedő és rideg, az enyém gondolkodó és ábrándos. Az ő gondolata a testemen jár, az enyém a lelkén. Ha ő közeledik, belém markol, ha én közeledek, megérintem. Ő a férfi, én a nő. Ennyire egyszerű.



Egymásra hangolva...

Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.

2009. november 9., hétfő

"Minden csak szokás- kérdés..."



S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni.
Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk.
Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk.
Ezért a valódi akarat nem csupán az, ami benső Vezérünktől eredően villámként átcikázik rajtunk, s bevilágítja lelkünk homályos tájait, hanem az, amit sokáig akarunk.
Hogy “Mit tegyek?”, azt már tudom.
De ez még kevés.
Az igazi akaratot onnan lehet felismerni, hogy az hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még húsz év múlva is akarom.

2009. november 3., kedd

Levél helyett

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

2009. november 1., vasárnap

Differencia




Nekem Pepsi, neki Coca
Nekem cipő, neki csuka
Nekem ha felszed, neki ha lead,
Nekem a gyros, neki a kebab.
Neki jéggel, nekem Jäger
Neki tonik, nekem nem kell
Neki ha józan, nekem ha részeg
Neki ha lassan, nekem ha szétszed
Nekem búza, neki barna
Neki jóga, nekem torna
Nekem a haja, neki a szemem
Neki ha rám ül, nekem ha fekszem
Neki herba, nekem csalán
Nekem biztos, neki talán
Neki ha kemény, nekem ha puha
Nekem ő mindig, neki én soha.

.
"A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk."
(Arthur Golden)