2009. január 1., csütörtök

Ma véget ér valami, de semmi nem kezdődik el...


"Amennyi az éccaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éccaka, és minden éccakához szükséges egy nappal. Minden éccaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent - ujjával néhányszor rákopogtatott keszeg mellére -, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éccaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éccaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát porciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből, s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez."

(Wass Albert)

_______________________


Grizon - Differencia

Nekem Pepsi, neki Coca
Nekem cipő, neki csuka
Nekem ha felszed, neki ha lead,
Nekem a gyros, neki a kebab.
Neki jéggel, nekem Jäger
Neki tonik, nekem nem kell
Neki ha józan, nekem ha részeg
Neki ha lassan, nekem ha szétszed
Nekem búza, neki barna
Neki jóga, nekem torna
Nekem a haja, neki a szemem
Neki ha rámül, nekem ha fekszem
Neki herba, nekem csalán
Nekem biztos, neki talán
Neki ha kemény, nekem ha puha
Nekem ő mindig, neki én soha.





Balla Zsófia: Baráti beszéd

I
Egy vagy mindazzal, amit elvetélnél.
Egy vagy mindazzal, amit majd kiállsz.
Szöknék, el, mint aki anyját megölte.
Mert hagytalak meghalni Téged is.
Magánügy, mely csak rátok tartozik?
Heves közönyben
alázatosan szenvedek, mint egy muzsik.
Egy vagyunk azzal, amit elvetélnénk.
Egy vagyunk azzal, amit majd kiállunk.
Bárhogy forgatnám, – nemtelen, üres
jövő emészt: mocskos kórházi ágy,
fáradt, fásult és részvétlen személyzet.
Rettegés, hogy nincs tiszta lap,
nincs újraróható, – nekünk
nem hasad más, közös idő.
Megtudtad: égvájó barátaink raja
átenged a földnek, kiad a pusztulásnak.
Harc nélkül híg, hamis a hűség.
Serény hospice-csapat az angyalok kara.
Tudom, más voltál, mint akit szerettünk.
De csak az idegennek,
és csak a nemlét röntgensugarában.
Bent sötét, fehér istenrajzolat vagy.
Ki hallgatott rád, ki hajlott szivére?
Ahányszor fényképedre nézek:
becézett részletekben
odavetlek egy gázkazán világnak.
Mindenki idegent szeret.
Egy másikat. Nem azt, akit.
Csak tapogat a vakszerelem fénye,
világtalanul alakít.
Eltartottál magadtól,
akár a fellobbant gyufát.

II
Merre hulltál bölcs-savanyú mosollyal,
hol van értő és panaszosra vásott
arcod? Itt a lágy beaujolais-i tájban
kérdem a fénytől –
úgy libeg, akár a hajad, mikor még
épen éltél, vagy legalábbis éltél.
Tépd ki sérelmek fene tüsketűit!
Istened immár,
Isten a tanúd. Ne remegj, nem írok
nekrológot, gyász-sorokat s azért is
légy nyugodt: a rák tovatűnik, és nincs
versre ma szükség.
Hogyha mégis kell, ne szorongj, terólad
folyton írok, mást se teszek. Temetlek.
Én a bánatom, kutyakoncom, óvom.
Féltem a múltam.

III
Megvontad magad, meg, mindenkitől.
Ki véd engem e megvonás elől?
Egy vagyok azzal, amit elvetélnék.
Egy vagyok azzal, akit nem találok.
Nem tudtam, hogy halálod
életfogytiglani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk."
(Arthur Golden)