Most múlik pontosan...

Ha három napig is, de volt csoda! Ne kérjék számon díszpintyeken sasok nagy röppenését,még akkor sem, ha sast mímel ma - rendszerint bitorlott szirteken - minden mihaszna pinty.Pedig hát volt csoda. Volt példa arra is, hogyszárnytoll söpörte le a mennyboltról a piszkot,látszóvá téve azt, mit szurtos fellegekmögötti leshelyén az isten rejteget.

(Baranyi Ferenc)

Aki egyszer belenézett a napba,
meghalt a lelke: temessétek el.
Annak a szíve százfelé szakad,
kinek napot imádni nem szabad,
és mégis, mégis napról énekel.
Ha csak egyszer, egyszer a szemébe néz,
tudom: egy furcsa törvényt megtanul.
Aki számunkra csillogó csoda,
szemébe nézni nem szabad soha:
mert aki napba néz, az megvakul.
Elérhetetlen vágy száll a szívére,s tüzétől mintha lassan égne el,vakult magát a lomberdőbe rejti,
és nem tud… nem tud… nem… soh’ sem feledni és őszről és halálról énekel.
Aki egyszer belenézett a napba,
meghalt a lelke: temessétek el.

Úttalan útakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan útakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan útakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy “mindent felejtés”.
Talán egy “mindent újrakezdés”
a végsõ sziklaszálon.
Úttalan útakon,
végsõ szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!

(Wass Albert)

„Hát persze, hogy félsz. Elindulni nehéz. Mert nem tudod, pontosan mi vár rád, esetleg azt, hogy mit szeretnél, ha várna, de talán nem is tudod majd megugrani. Az viszont bizonyos, hogy aminek elhagyására készülsz, azt már ismered, s ez mindenképp visszatarthat. Valójában itt dől el az erőd. A tevéshez a menés kell."
(Tisza Kata)