2010. március 16., kedd

Gyengeség

Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.

Csak épp elkezdtem? Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.

Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta? És szólni kezdtem? És
egyszerre kiderült a tévedés:

kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irigy vagyok, vagy még kutyább,

még gonoszabb? Mi lelt? förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
Mi lelt? Már te is?? és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.

Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: Tévedés,
félreértettél? És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

5 megjegyzés:

  1. aztakurva!!!
    bocs.

    de ez mellbevágott.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szóval, amikor elolvastam Te jutottál eszembe, meg saját magam, meg a járulékos személyek...

    VálaszTörlés
  4. majd a hozzájárulásoddal én is közzétenném... mert te nem haragszol, remélhetőleg... főleg, ha eszedbejutottam... meg a járulékos személyek...

    VálaszTörlés
  5. Tudod, hogy kérdezés nélkül is, bármit! :) <3

    VálaszTörlés

"A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk."
(Arthur Golden)