2010. december 17., péntek

Isten zenekara

Szeretlek, s mást is szeretek, -
neked ez fáj,
nekem meg elszakadni. De mit 
tegyek? Nem én akartam ezt az idegen
kapcsolatot, amely 
fáj és édes és
azt mondja, hogy nem én
és nem te, nem mi, nem az ember
fontos itt, nem az ember
parancsol, hanem valaki
más, ő - mondd, mit tegyek, 
ha ő cselekszik helyettem és 
én szenvedek a bűneiért, 
az ő bűneiért,
aki olyan
nagy úr, hogy már nem is ismer 
félreértést, hiszen csak az ész
beszámíthatatlan
józansága merészel 
ellene szólni? Mit tegyek én, 
mikor az ezernevű
Szerelem tüzes nyelvei
röpdösnek körül és maga
a halhatatlan Isten
mondja, hogy minden tettem és
szavam csak az ő akarata:
minden anyag az ő
töredéke, lakása, élő
s kimondhatatlan sokaság:
ő ez az örök
keveredés, irtózatos
parányokból összerakott 
anyag- s lélek-zenekar, amely
érthetetlen zenét
játszik neki
és ő
sohasem unja meg a 
dirigálást, s tudja, hogy sohase
lázadhat ellene a kürt, 
melyben az ő
lelke parancsol, sem hegedű
melynek az ő intése ad 
életet... 


- Óh, sohase
lázadhat fel a tehetetlen
zenekar Isten ellen, aki
az elromlott darabok helyett
mindig szállíttatja magának, és
velünk, megbűvölt mesterembereivel 
szállíttatja az új
hangszereket, hogy tovább
játszhasson rajtuk, sohase
lázadhatunk fel az örök
Szerelem ellen, aki
összevissza
integet és szeszélye szerint
csendíti össze a hangokat, 
és jaj, 
mi csak a magunk 
kis muzsikáját halljuk a teljes 
zenekar időtlen
zúgásában és sohase
tudjuk meg, mit akart elmondani
istenünk az ősi csöndnek, 
a fekete csöndnek, amely
köröskörül, 
csillagvilágok határán túl,
a Semmiség páholyaiban
testtelen ül 
és ránk néz és -
és figyel és -
és nem felel.

2 megjegyzés:

  1. .. Te jó Ég!! könnyes, hogy sok idő után ismét elolvasta...

    VálaszTörlés
  2. ..igen... gyönyörű. és mély. és fájdalmas.

    VálaszTörlés

"A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk."
(Arthur Golden)