Egy csók: a szem
kezdte, vagy a szív, –
mint néma kiáltás
ömlött ki a szánkra:
valamit akartunk
mondani, biztos,
egyet, ugyanazt,
s nem volt idő rá:
egy csók: a szemből
indult, vagy a szívből
s ajkunkra húzta
éhezni a lelket:
valami forró
csordult ki belőlünk,
édesen,
mint méz a virágból:
és már csak a két száj
élt, összetapadva,
két meztelen állat,
és ette a csókot.
Érdekes- de már egyáltalán nem meglepő-hogy amikor én is egy Szabó Lőrinc összessel (nem vagyok normális) szeltem Budapest utcáit, akkor emlékeszem, én is ezeknél a verseknél akadtam le. és akkor jött: versmosoly.
VálaszTörlésAmikor csak lestem ki a villamos ablakából Újpest felé menet, és nem tértem magamhoz.
Szabó Lőrinc, Istenem. Elképesztő.