"1913-ban közli a Pesti Hírlap Gárdonyi Géza eme kisregényét. A Bach-korszakra utaló írás keretes történet: a történelmi időket, s a különvált sorsokat ötvözi eggyé. Az ifjúkori fellángolás és a hajdani szerelmesek öregkori találkozása lényegében Phylep Júlia és Berkenye Pityó különös kapcsolatának megható története. "
Azért azon kívül, amit betettem ide idézetet lentebb, más véleményem is van a Berkenyéről. Maximum az benne a megható, ahogy a srác viszonyul a lányhoz, mert valljuk meg, a lány egy kretén. És nem azért, mert nem kell neki Pityó, hanem mert évekig hitegeti. Nem szavakkal, hanem tettekkel, gesztusokkal, pillantásokkal... Amikor egy csaj úgy igazán belead mindent, és a pasi meg is szédül tőle, holott nincs mögötte semmi.... Csak amikor már elkerülhetetlen a dolog, akkor mon
dja meg Neki, hogy, bocs, mégse. Felháborító. Ilyet ember nem tehet meg egy másikkal. Álszent, kamu liba. És büntetlenül megteheti, sőt tisztának nevezik, mert nem adta be a derekát... míg egy pasi, ha szédít egy csajt, akkor Ő a legnagyobb disznó a világon.
dja meg Neki, hogy, bocs, mégse. Felháborító. Ilyet ember nem tehet meg egy másikkal. Álszent, kamu liba. És büntetlenül megteheti, sőt tisztának nevezik, mert nem adta be a derekát... míg egy pasi, ha szédít egy csajt, akkor Ő a legnagyobb disznó a világon. Igen kiállok értük, mert egy nő, pontosan tudja, hogy mit csinál. Egy nőnek minden mozzanata ki van találva, és célja van, és oka, és érdeke... Míg egy pasi, ha fel adja a kabátot egy nőre, pusztán figyelmességből, egyből azt hisszük, hogy házasodni akar, de legalábbis szexuális kapcsolatot létesíteni. Ezutóbbi még el is képzelhető, de még mindig tisztább, mint az, hogy valakinek az érzelmeivel játszol évekig...
