A Másik

Egy ember találkozik egy régi barátjával, aki minden próbálkozása ellenére nem vitte semmire az életben. „Adok neki egy kis pénzt” – gondolja. Csakhogy még aznap este kiderül, hogy a barátja meggazdagodott, és azért jött, hogy kifizesse az évek során felgyülemlett tartozásait.

Beülnek a presszóba, ahova régen is együtt jártak, és a barát mindenkit meghív egy italra.
Amikor megkérdezik, mitől lett ilyen sikeres, azt feleli, hogy néhány nappal azelőtt még a Másik bőrében élte az életét.

- Ki az a Másik? - kérdezik.

- A Másik az az ember, akivé neveltek, de aki mégsem én vagyok. A Másik az az ember, aki azt hiszi, hogy mindenkinek kötelessége az egész életét arra áldozni, hogy pénzt gyűjtsön, nehogy öreg korára éheznie kelljen. Addig gyűjtöget, addig tervezget, míg végül egyszer csak azt veszi észre, hogy nemsokára meghal, pedig még nem is élt. De akkor már késő.

- És ki vagy te?

- Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál. Csak eddig a Másik – aki fél a csalódásoktól – nem engedett kibontakozni.

- De a szenvedés létezik – mondják erre az emberek a presszóban.

- Néha vereséget szenvedünk. De a vereségeket úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mintha úgy szenvedünk el vereséget, hogy azt sem tudjuk, miért harcolunk.

- Csak ennyi? – kérdezik az emberek a presszóban.

- Ennyi. Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, hogy az leszek, aki mindig is akartam lenni. A Másik ott maradt a szobámban, engem néz, de többé nem hagyom, hogy beleszóljon az életembe – pedig néhányszor megpróbált rám ijeszteni, mondván, hogy veszélyes dolog nem gondolni a jövőmre. Attól a pillanattól fogva, hogy kiűztem a Másikat az életemből, folyamatosan megmutatkozik az Isten csodatévő ereje.

…

Négy napon keresztül próbáltam elhallgattatni a szívem, de az egyre erőszakosabb lett és egyre jobban kétségbe ejtette a Másikat. Lelkem legrejtettebb zugában még élt az igazi énem, aki hitt az álmokban. S még mielőtt a Másik beleszólhatott volna, elfogadtam a meghívást… És ezért – a miatt a kevés miatt, ami még megmaradt belőlem – tudott rám találni a szerelem. Rám talált a szerelem, miután már mindenütt, a világ négy sarkában keresett. Rám talált a szerelem, hiába próbálta a Másik elbarikádozni magát előítéletekkel, elvekkel és tankönyvekkel.

Belső gyermek

Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk. S aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. A sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el.
Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa…
Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk.

Rengeteg módja van az öngyilkosságnak. Aki a testét próbálja megölni, az Isten törvényei ellen vét. De aki a lelkét próbálja megölni, az is Isten törvénye ellen vét, csak az ő bűne kevésbé látványos az emberek számára.
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg.
Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi.

Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére – akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik.
Jusson eszetekbe, hogy az emberi bölcsesség isten előtt őrültségnek bizonyul. Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk. Ha nem veszítjük el a kapcsolatot ezzel a gyermekkel, az élettel sem veszítjük el a kapcsolatot.

Remélem:

De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

"A szerelem nem adja olcsón magát. Nagy kockázatot kell vállalnia: a kezdeményezését..."

A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt - a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy.
Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb.

Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igazi megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.

Tizenegy perc

...Kinyitotta a táskáját, és talált benne egy tollat, amelyet egy áruházbanvett. Bármi megteszi.- Ezt neked adom. Amikor megvettem, arra gondoltam, hogy kénevalami, amivel följegyezhetem a gazdálkodással kapcsolatosötleteimet. Két napig használtam, addig dolgoztam vele, amíg el nemfáradtam. Egy kicsit én is benne vagyok: a verejtékem, akoncentrálásom, az akaraterőm. És most neked adom.Finoman Ralf tenyerébe helyezte a tollat.- Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyatadok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot.Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velemszemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy velelehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlemegy darabkája, amit szabad és hirtelen támadt elhatározásombanadtam neki.Ralf fölállt, odament a szekrényhez, és valamilyen tárggyal tért vissza.Átadta Mariának.- Ez egy villanyvonat egyik vagonja, amelyet kisfiúkoromban kaptam.Soha nem játszhattam vele egyedül, mert apám azt mondta, hogynagyon drága, Amerikából importálták. Ezért mindig meg kellettvárnom, hogy legyen kedve összerakni a vasutat aszoba közepén, de ő vasárnaponként általában operát hallgatott. ígyhát ez a vonat túlélte a gyerekkoromat, de nem volt benne túl sokörömöm. Ott fönt, a szekrény tetején őrizgetem a síneket, a mozdonyt,a házakat, sőt még a használati utasítást is. Volt egy vonatom, aminem volt az enyém, mert nem játszhattam vele. Bárcsak elronthattamvolna, mint a többi játékomat, amelyekre már nem is emlékszem, merta gyermek rombolási szenvedélye is hozzátartozik a világmegismeréséhez. De ez az érintetlen vonat állandóan arra emlékeztet,hogy volt egy olyan része a gyermekkoromnak, amit nem éltem meg,mert túl drága volt, és mert az apámnak nem volt kedve velefoglalkozni. Vagy talán attól félt, hogy ahányszor csak összerakjanekem a játékot, ezzel kimutatja a szeretetét, amelyet irántam érez.Mária egyenesen a tűzbe nézett. Valami történik -és ez nem a bor, ésnem is a kandalló melege. Ez az ajándékozás.Ralf is a kandalló felé fordult. Némán ültek, hallgatták a tűz pattogását.Itták a bort, és nem szóltak egy szót sem, mintha nem volna fontosbeszélni. Nem kell csinálni semmit, csak együtt lenni, egymás mellett,és nézni egy irányba.- Sok ilyen érintetlen vonat volt az életemben -szólalt meg Mária egyidő múlva. - Az egyik a szívem. Én is csak akkor játszottam vele,amikor a világ összerakta a síneket, és nem is mindig a megfelelőpillanatban.- De szerettél.- Igen, szerettem. Nagyon szerettem. Annyira szerettem, hogy amikor aszerelmem ajándékot kért tőlem, megijedtem, és elmenekültem.- Nem értem.- Nem kell, hogy értsd. Most tanítalak, mert fölfedeztem valamit, amiteddig én sem tudtam. Az ajándékot. Valaminek az átadását, ami a tiéd.Odaadni valamit, mielőtt kérnénk valami fontosat. Tiéd a kincsem: atoll, amivel leírtam az álmaimat. És enyém a kincsed: egy játékvonategyik vagonja, a gyerekkorod egy része, amit nem éltél meg. Ésmostantól magammal hordom a múltad egy darabját, te pedigmagadnál hordhatod a jelenem egy darabját. Ez nagyon jó.Mindezt szemrebbenés nélkül mondta, nem volt zavarban, úgyviselkedett, mintha mindig is tudta volna, hogy ez az egyetlen helyesviselkedés. Lassan ' fölállt, levette a kabátját a fogasról, ésmegcsókolta a férfi arcát. Ralf Hart nem adta jelét, hogy föl akarna állni,mereven bámulta a tüzet, talán az apjára gondolt.- Soha nem értettem igazán, minek őrizgetem ezt a vonatot. Maminden világossá vált számomra: azért őrizgettem, hogy egyszer majdneked adjam egy éjszaka a kandalló mellett. Ez a ház most valamivelkönnyebb lett...

A győztes egyedül van

Coelho nyomán. Ez az érzésem legújabb könyvét illetően.
Egy szép történet egy rendkívűl művelt és tájékozott írótól, telis tele olyan részekkel, amelyek önálló idézetként is megállják a helyüket- ehhez szoktam hozzá.

Ehhez képest mostani műve adatokon alapul. Rém pontos, megkérdőjelezhetetlen adatok, amelyek mintegy szakirodalomként használhatóak minden témában, amelyet az író érint. Mindez remekül ötvözve a sok szálon futó történettel. A különálló univerzumokkal.

Az örök igazságok természetesen nem hiányoznak belőle, ismeretterjesztő jellege miatt mégis úgy csuktam be, hogy igen, kapott a lelkem, kapott az agyam, de nem szokásos módon, hanem tájékozott lettem egy-egy olyan témában, amelyről eddig fogalmam sem volt. Fantasztikus ötvözet.

És a végén egy nagy pofon...

Coelho: Tizenegy perc (részletek)

Ha most el kéne mesélnem valakinek az életemet, megtehetném úgy is, hogy független, bátor és boldog nőnek gondoljon. De ez nincs így, mert megtiltottam magamnak, hogy kimondjam azt a szót, ami sokkal fontosabb, mint a tizenegy perc: Szerelem. Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van.Aki telejesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát. Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek - az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam - egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat. De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztatjuk a másikat emiatt. Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokol senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül hogy birtokolnánk.

Ma, amikor a tó körül sétáltunk, ezen a különös Szent Jakab útján, a férfi, aki velem volt - egy festő, egészen más élete van, mint nekem -, beledobott egy követ a vízbe. Azon a helyen, ahol belecsobbant a vízbe, kis hullámkörök jelentek meg, és azok körül egyre nagyobb körök, amíg az egyik elért egy kacsát, ami éppen arra úszkált, és semmi köze nem volt a kőhöz. De nem ijedt meg a váratlan hullámtól, inkább elkezdett vele játszani.Néhány órával ez előtt a jelenet előtt beléptem egy kávézóba, és ott meghallottam egy hangot. Mintha Isten egy követ dobott volna arra a helyre. Az energiahullámok elértek engem és egy férfit, aki egy sarokban ült és festett. Ő is megérezte a hullámokat, amelyeket a csobbanás keltett, és én is. És most? Hogyan tovább?
...
Élhetek továbbra is úgy, mintha nem történt volna semmi sem. De úgy is tehetek, mint a kiskacsa, és szórakoztathatom magam a hullámmal, ami egyszer csak megjelent és fölkavarta a vizet.Neve is van ennek a kőnek: szenvedély. Leírhatnám két ember találkozásának vibráló szépségét, de nem állhatok meg itt. Izgat az ismeretlen, a váratlan, a vágy, hogy valamit igazi, lángoló hévvel csináljak, azzal a bizonyossággal, hogy végre valóra válik egy álmom. A szenvedély jeleket ad nekünk, amelyek vezetnek bennünket. Most az én feladatom megfejteni ezeket a jeleket.Szeretném azt hinni, hogy szerelmes vagyok. Valakibe, akit nem ismerek, és aki nem szerepelt a terveim között. A több hónapos önmegtartóztatással, a szerelem elutasításával éppen az ellenkezőjét értem el annak, amit akartam: most hagyom, hogy magával ragadjon az első ember, aki másként figyelt föl rám, mint a többiek.
...
És ha így lesz is, ha valóban elveszítem, akkor is nyertem egy boldog napot. És ha arra gondolok, milyen szörnyű ez a világ, akkor egyetlen boldog nap is maga a csoda.

Az lett megírva, hogy elvesszen...

A fény harcosa tud veszíteni

Nem tekinti jelentéktelen dolognak a vereséget, és nem mondogat olyanokat, hogy "tulajdonképpen nem is olyan fontos" vagy "nem is akartam igazán". A vereséget vereségnek fogja föl, nem próbálja győzelemnek feltüntetni.

Letörik a sebesülései, a barátok közönye, a vereség magánya.

Ilyenkor azt gondolja:- Harcoltam valamiért, de nem sikerült. Elvesztettem az első csatát.

Ez a mondat új erőt ad neki. Tudja, hogy senki sem győzhet mindig, és meg tudja különbözetni hibás lépéseit a közönséges balszerencsétől.