Félelem

Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.
A rémülettől görcsösen szeretlek.
Elsorolom, hányféle iszonyat
vár rám és rád, már arcunkba merednek.

Csak sorolom, csak számolom naponta,
hörögtető álomból riadok,
készülődöm még iszonyúbb koromra,
simogatom sovány, meleg karod.

Kint söröztünk az aquincumi kertben,

réteges emlék, gyönge, őszi ég,

elmotyogtam egy gyerekkori versem:

“Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,

sárgul a lomb és minden perc utolsó,

illir táncosnő köldökét riszálja,

a gyom között latin szabásu korsó,

biciklit hirdet kétméternyi tábla,

langyos a lég, a füst is tündököl,

a vonaton szöllő-szagú kosár,

a sűrű illat hajunkra ömöl,

csordultig érett, s szétbuggyant a nyár.

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,

fordíts egyet a Göncöl-szekeren

szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen -

s maradj velem.